Madrid Spanyolország, Január 24
Macarena Miguel
Már megint itt kell toporognom a lakásom előtt, hogy a lakáj végre beengedjen. Ez a héten már a második alkalom. Nem azért fizetjük, hogy egész nap a kanapén heverésszen és bámulja a Született Feleségeket a tévében! Az anyám rendesen megfizeti, akkor meg miért nem képes ellátni a feladatát, és pontban kettőkor beengedni engem a kapun? Ha ez így folytatódik, az egész testem tiszta lila lesz és akkor annyi a karrieremnek. Manapság pedig nem könnyű jó ügynököt találni, aki normális munkákat tartogat az embernek. Egy modellnél, pedig különösen fontos az, hogy milyen munkát vállal el vagy utasít el. Ezt én is megtanultam, mikor egy fehérnemű fotózásra akartak behurcolni mondván, hogy én aláírtam a szerződést. Az anyám se volt rest egy kisebb pert akasztott a nyakukba, amit tapasztalt ügyészként meg is nyert. Jutalmul pedig az apám elvitte egy teljes hónapra Brazíliába nyaralni. Addig az egész lakás az enyém volt és azt csinálhattam benne, amit csak akartam. Egyszerűen fogalmazva, az évszázad partiját rendeztem meg a lakásunkban. Igaz, hogy ez csak egy méregdrága luxus hotel legfelső emelete, de elég volt ahhoz, hogy egy életre megjegyezzék a nevemet. Most viszont itt toporoghatok a legnagyobb fagyban és sehol egy árva lélek. Legalább a barátnőm Lodovica hívna már fel, hogy sikerült a felvételije abba a hülye táncakadémiára ahová jelentkezett. Igen, ha profi táncost akartok látni, csak nézzétek meg őt. Ameddig itt fagyok meg a hidegben, mesélek egy kicsit magamról. A nevem Macarena Morinson és 21 éves vagyok. Legalábbis ezt gondolom. A szüleim nem a vér szerinti szüleim, mert a nő aki szült engem, örökbe adott. Állítása szerint azért, mert máskülönben éhen haltam volna. Nagyon jó duma, de nem veszem be. Nem kellettem neki ennyi a helyzet. Azóta lakom Madridban, mióta modell lettem. Persze nem kifutómodell, hanem olyan akit nap mint nap lehet bámulni, egy újság címlapján. Élvezem a helyzetet be kell vallanom. Csak a tesóim ne idegesítenének folyton. Sajnálatosan kettő is van: A fiatalabb Mercedes, eléggé hisztis legalább annyira mint az anyánk. A szőke haját, természetesen kitől mástól is örökölhette volna, mint a mi drága édesanyánktól! Az idősebbik Cande, na ő meg folyton pörög, akár egy búgócsiga. Ha egyszer valami felizgatja, akkor egész nap be nem áll a szája. Komolyan, néha azt érzem én vagyok az egyetlen épeszű lény a családunkban. Az apám igazi papucs férj, aki mindig úgy ugrál, ahogy az anyánk fütyül. Visszatérve, még mindig itt állok kint a legnagyobb mínuszban és még mindig hiába nyomogatom a csengőt, semmi reakció. Szerintem a vénasszony feldobta a pacskert, vagy csak bealudt tévénézés közben. Legnagyobb szerencsémre, nem kellett sokáig egyedül fagyoskodnom a hidegben.
- Bocs, hogy késtem! - libbent oda mellém Lodo. A lányon abszolút nem látszott az, hogy fázna, sőt mi több, úgy fel volt tüzelve, hogy attól féltem lángra fog kapni.
- Úgy tűnik jól sikerült a felvételid!
- Ja nem, de képzeld, ma randim volt Matteo-val! - Matteo Balsano, Olaszország legnevesebb táncakadémiájának örököse lesz attól a perctől fogva, ha az amúgy is betegeskedő apja tüdeje bedobja a törölközőt. Persze, Lodo mindig a legjobb pasikat fogja ki. Egyébként Matteo nem csak Lodovica álma, hanem az én két idióta testvéremnek is. Egész nap azt hallgatom, hogy Matteo ma a tévében énekelt és annyira tökéletesen állt a sérója, hogy azonnal rágerjedtem. Igen, nem szégyellik kimondani amit gondolnak, bármennyire is ostobán hangzik.
- Hurrá, talán ha a két lökött tyúk megtudja, végre leszállnak a földre és nem fognak többet erről a nyikhajról áradozni! Egyébként, miért nem sikerült a felvételi?
- Mert nem mentem el! Rájöttem, hogy felesleges. Ha Matteo meg én egy szinttel feljebb lépünk, ráveszem, hogy táncolhassak az apjának és akkor nem kell felkapaszkodnom a szamárlétrán, hanem egyenesen bent vagyok az akadémián! - mondjuk ez a gondolatmenet egész logikusnak hangzik. - Tényleg, mégis miért állunk kint a legnagyobb fagyban? Joanne már megint kizárt téged?
- Igen, mint általában. Szerintem megint a Született Feleségeket nézte és azon általában percek alatt képes bealudni.
- Most komolyan? Annak a nőnek nem szabadna távirányítót adni a kezébe. Akkor mi lenne, ha hozzám mennénk? Az ősök úgy sincsenek otthon. Biztos már megint a Lebujban vannak! - na igen, a Lebuj. Igazából nem ez a neve, pedig lehetne. Egy bár kizárólag azoknak a pároknak, akik egy kis színt akarnak vinni a kapcsolatukba és nem feltétlenül egymással akarják ezt megtenni. Nos, szegény Lodo szülei elég gyakran múlatják ott az időt. Egyébként azok ketten egy Olasz éttermet vezetnek, amit én oltári nagy hülyeségnek tartok, tekintve, hogy már csak egy hajszál választja el őket a válástól. Szegény Lodo, ebben a helyzetben abszolút nem irigylem őt. Ilyenkor hálát adok, hogy a szüleim rendben vannak, viszonylag. Leszámítva, hogy anyám az ölebének tartja az apámat.
- Tudod, mit? Talán tényleg az lesz a legjobb ha átmegyünk hozzád, így legalább nem fogok unatkozni! - a hátamra csaptam a táskámat, majd Lodo-val együtt elindultunk, hogy végre felmelegedjünk legalább egy kicsit.
- Bocs, hogy késtem! - libbent oda mellém Lodo. A lányon abszolút nem látszott az, hogy fázna, sőt mi több, úgy fel volt tüzelve, hogy attól féltem lángra fog kapni.
- Úgy tűnik jól sikerült a felvételid!
- Ja nem, de képzeld, ma randim volt Matteo-val! - Matteo Balsano, Olaszország legnevesebb táncakadémiájának örököse lesz attól a perctől fogva, ha az amúgy is betegeskedő apja tüdeje bedobja a törölközőt. Persze, Lodo mindig a legjobb pasikat fogja ki. Egyébként Matteo nem csak Lodovica álma, hanem az én két idióta testvéremnek is. Egész nap azt hallgatom, hogy Matteo ma a tévében énekelt és annyira tökéletesen állt a sérója, hogy azonnal rágerjedtem. Igen, nem szégyellik kimondani amit gondolnak, bármennyire is ostobán hangzik.
- Hurrá, talán ha a két lökött tyúk megtudja, végre leszállnak a földre és nem fognak többet erről a nyikhajról áradozni! Egyébként, miért nem sikerült a felvételi?
- Mert nem mentem el! Rájöttem, hogy felesleges. Ha Matteo meg én egy szinttel feljebb lépünk, ráveszem, hogy táncolhassak az apjának és akkor nem kell felkapaszkodnom a szamárlétrán, hanem egyenesen bent vagyok az akadémián! - mondjuk ez a gondolatmenet egész logikusnak hangzik. - Tényleg, mégis miért állunk kint a legnagyobb fagyban? Joanne már megint kizárt téged?
- Igen, mint általában. Szerintem megint a Született Feleségeket nézte és azon általában percek alatt képes bealudni.
- Most komolyan? Annak a nőnek nem szabadna távirányítót adni a kezébe. Akkor mi lenne, ha hozzám mennénk? Az ősök úgy sincsenek otthon. Biztos már megint a Lebujban vannak! - na igen, a Lebuj. Igazából nem ez a neve, pedig lehetne. Egy bár kizárólag azoknak a pároknak, akik egy kis színt akarnak vinni a kapcsolatukba és nem feltétlenül egymással akarják ezt megtenni. Nos, szegény Lodo szülei elég gyakran múlatják ott az időt. Egyébként azok ketten egy Olasz éttermet vezetnek, amit én oltári nagy hülyeségnek tartok, tekintve, hogy már csak egy hajszál választja el őket a válástól. Szegény Lodo, ebben a helyzetben abszolút nem irigylem őt. Ilyenkor hálát adok, hogy a szüleim rendben vannak, viszonylag. Leszámítva, hogy anyám az ölebének tartja az apámat.
- Tudod, mit? Talán tényleg az lesz a legjobb ha átmegyünk hozzád, így legalább nem fogok unatkozni! - a hátamra csaptam a táskámat, majd Lodo-val együtt elindultunk, hogy végre felmelegedjünk legalább egy kicsit.
Madrid, Spanyolország
A Balsano rezidencia
Matteo Balsano
Végre sikerült hazavánszorognom. Azt hiszem sikerült a legjobb első randin át esnem a történelem során. Persze mondhatják mások, hogy csak elfogultság, de még egy olyan csaj mint Lodo biztos nem fog a horgomra akadni. Ez a csaj kellően tüzes, plusz van esze és jól is néz ki, de a legjobb, hogy ő is Olasz mint én. Kicsit furcsának tűnhet, hogy az apám épp Madridban épített akadémiát, de Milánóban már van elég, szóval nagyban akart gondolkodni. Valamit nagyon jól csinált, ugyanis a sulinak sikerült felkapaszkodnia a legjobbak közé. Persze én már rég túlnőttem azon az iskolán, meg egyébként is jobban szeretek énekelni, mint táncolni. Visszatérve a randira, azt hiszem sőt biztos vagyok benne, hogy meg akarom ismételni azt a mai randit. Miután kényelmesen elhelyezkedtem a fehér bőrkanapén, felcsaptam a laptopomat és videóhívást kezdeményeztem a haverommal Jorge-val, aki szintén énekes és épp egy turné kellős közepén van.
- Nocsak, Balsano, hát ennyit jelentek én neked? Azt hittem sűrűbben beszélünk majd ember! - panaszkodott, miközben néhány akkordot játszott a gitáron, amit tőlem kapott egyfajta búcsú ajándékként.
- Ha tudnád mi történt, akkor nem sírna a szád! Képzeld megismertem egy eszméletlen dögös csajt és én mondom neked, életem legjobb randiján vagyok túl.
- Ez igen, most először vagy ennyire felcsigázva egy csaj miatt. Na és tényleg annyira dögös, mint mondod? - erre átküldtem neki egy képet Lodovica-ról.
- Öregem, ez nem semmi. Azért egy ilyen bombázót leakasztani elég nagy kihívás.
- Veled mi van? Te megtaláltad már álmaid nőjét?
- Hát, ami azt illeti...- a hangja hirtelen elhalt ez pedig különös volt. Átfutott az agyamon, hogy azt mondja majd megnősült és vége a szingli életnek amit eddig éltünk, ám ennél sokkal durvább dolog következett.
- Szívem, kész a kávéd! - totyogott be a képernyő elé az unokahúgom Martina, aki még csak 18 éves.
- Már mindent értek!
- Haver meg tudom magyarázni!
- Nem vagyok rá kíváncsi! Bárkit megkaphattál volna, de neked pont ő kellett? Hiszen még csak egy gyerek, akinek fogalma sincs milyen járni valakivel. Tudod mit? Ehhez nekem most nincs hangulatom, szóval leteszem! - azzal le is csaptam a laptop tetejét. Martina olyan nekem mintha a húgom lenne, ezért nem akarom, hogy egy Jorge féle sráccal legyen együtt. Én már csak tudom, elvégre én is ilyen vagyok. Az emberek azt szokták mondani, hogy minden zsák megtalálja a foltját. Túlságosan ideges voltam, szóval le kellett valahogy nyugtatnom magam. Eszembe jutott, hogy átugrom az én új csajomhoz, hogy lelket öntsön belém, ugyanis azt valamiért kifelejtették belőlem. Szerencsére a számával együtt a címét is megkaptam. Egyébként sokat járok a környékre, így ismerem a járást. Azon már meg sem lepődtem, hogy a háza akkora volt mint az enyém. Út közben vettem neki egy csokor rózsát, mert csak úgy mégsem állíthattam be hozzá. Benyomtam a csengőt és neki támaszkodtam a falnak.
- Szia baby, örülsz, hogy látsz?
- Mit keresel itt Matteo? - tuszkolt ki, mikor épp be akartam menni.
- Azt hittem ennél jobban örülsz majd nekem.
- Örülök is, de most van nálam valaki!
- Még csak most jöttünk össze, de te máris lecserélsz?
- Nem te dinnye, a barátnőm van itt aki finoman szólva sem bírja a képedet, szóval nem lenne okos ötlet, ha most beállítanál!
- De nekem most van rád szükségem, szóval leszel szíves beengedni! - kötöttem az ebet a karóhoz, akármennyire is zavarta őt a dolog, kénytelen volt beengedni.
- Ha Macarena fejbe vág valamivel, akkor jusson eszedbe, hogy én megmondtam! - mit sem törődve ezzel, levágtam magam a kanapéra.
- Lazíts már, a pasidat nem fogja bántani!
- Erre én azért nem vennék mérget!
- Hé Lodo, nem tudnád ezt nekem kölcsönadni? - libbent be egy középhosszú, barna hajú csaj. Gondolom ő lehet az a Macarena. Mikor meglátott engem, összeszűkűlt a szeme. - Mit keres itt ez a nyikhaj?
- Hé, a nyikhajnak van neve is! - háborodtam fel. Hihetetlen, hogy még a nevemet sem tudja, mégis kritizál.
- Tudom a nevedet Einstein, de nem érdekel! Mi a bánatot keresel itt?
- Épp a csajomhoz jöttem, mert valami fontosat kell megbeszélnem vele, szóval leszel szíves kettesben hagyni minket!
- Eszemben sincs! Mi épp egy csajos délutánt akartunk eltölteni, szóval az egyetlen aki itt útban van, az te vagy! - bökött meg az ujjával, mire mérgesen visszaültem a kanapéra.
- Közölném veletek, hogy egyikőtökkel sem voltak konkrét terveim, szóval egyikőtöknek sem kellene most itt lennie! - a Maca nevű csajjal összenéztünk, majd mérgesen karba tettük a kezünket. Lodo csak egy"ez van" fejet vágott, biztos tökéletesítette, mert egész hatásos volt. Erre Lodo Maca mellé lépett.
- Várj meg, mindjárt jövök! - elkapta a kezem és a szobájába rángatott. - Na mesélj, mi bántja a kicsi lelkedet?
- Egy lányról van szó.
- Tessék? Te a hátam mögött más lányokkal találkozgatsz?
- Félreérted. Az unokahúgomra gondoltam.
- Mi van vele?
- Megtudtam, hogy összejött a legjobb haverommal!
- És ez azért baj, mert?
- Ő még csak 18 éves és nem akarom, hogy egy Jorge féle nőcsábász barommal járjon! Én is ilyen vagyok, épp ezért nem akarom, hogy Martina-t csalódást érje!
- Figyelj Matteo, a saját bőrén kell megtapasztalnia a dolgokat. Ha nem érné őt csalódás, sosem venné észre, hogy az élet nem csupa boldogság, ahol mindent megkaphatunk. Épp ezért hagynod kell őket és ha az unokahúgodat csalódás éri, legközelebb majd jobban figyel arra, hogy milyen fiút választ magának. Érted amit mondok?
- Tökéletesen, pontosan ezért jöttem ide!
- Várj, csak azért jöttél ide, hogy tanácsot kérj tőlem?
- Persze, te lány vagy sokkal jobban értesz az ilyen dolgokhoz. De hála neked, már tudom mit kell tennem! - nyomtam egy puszit az arcomra és mint a villám kisuhantam a házból. Egyből hazasiettem, mert beszélnem kellett Jorge-val. Neki is tudnia kell, hogy is állnak most a dolgok. Felnyitottam a laptopomat és video hívást kezdeményeztem.
- Haver figyelj, tudom, hogy nem így akartad megtudni, de...- kezdett volna magyarázkodni, én viszont a szavába vágtam.
- Sikerült átgondolnom a dolgokat és döntöttem.
- Tényleg? Akkor ez most azt jelenti, hogy elfogadod, hogy együtt járunk?
- Nem, épp ellenkezőleg. Nem egyezem bele abba, hogy Martina-val járj! - vigyorogtam a kamerába. Na jó, Lodo nem egészen ezt mondta nekem, de a beszélgetésnek hála rájöttem, hogy től fiatal még ehhez az egész dologhoz. Tudom, hogy a vége úgyis sírás lesz. épp ezért eszem ágában sincs hagyni, hogy ezek ketten együtt maradjanak.
- Ugye most csak viccelsz velem?
- Úgy nézek én ki, mint aki viccel? Mondok én neked valamit: Ha nem kopsz le róla, akkor a barátságunknak lőttek!
- Nocsak, Balsano, hát ennyit jelentek én neked? Azt hittem sűrűbben beszélünk majd ember! - panaszkodott, miközben néhány akkordot játszott a gitáron, amit tőlem kapott egyfajta búcsú ajándékként.
- Ha tudnád mi történt, akkor nem sírna a szád! Képzeld megismertem egy eszméletlen dögös csajt és én mondom neked, életem legjobb randiján vagyok túl.
- Ez igen, most először vagy ennyire felcsigázva egy csaj miatt. Na és tényleg annyira dögös, mint mondod? - erre átküldtem neki egy képet Lodovica-ról.
- Öregem, ez nem semmi. Azért egy ilyen bombázót leakasztani elég nagy kihívás.
- Veled mi van? Te megtaláltad már álmaid nőjét?
- Hát, ami azt illeti...- a hangja hirtelen elhalt ez pedig különös volt. Átfutott az agyamon, hogy azt mondja majd megnősült és vége a szingli életnek amit eddig éltünk, ám ennél sokkal durvább dolog következett.
- Szívem, kész a kávéd! - totyogott be a képernyő elé az unokahúgom Martina, aki még csak 18 éves.
- Már mindent értek!
- Haver meg tudom magyarázni!
- Nem vagyok rá kíváncsi! Bárkit megkaphattál volna, de neked pont ő kellett? Hiszen még csak egy gyerek, akinek fogalma sincs milyen járni valakivel. Tudod mit? Ehhez nekem most nincs hangulatom, szóval leteszem! - azzal le is csaptam a laptop tetejét. Martina olyan nekem mintha a húgom lenne, ezért nem akarom, hogy egy Jorge féle sráccal legyen együtt. Én már csak tudom, elvégre én is ilyen vagyok. Az emberek azt szokták mondani, hogy minden zsák megtalálja a foltját. Túlságosan ideges voltam, szóval le kellett valahogy nyugtatnom magam. Eszembe jutott, hogy átugrom az én új csajomhoz, hogy lelket öntsön belém, ugyanis azt valamiért kifelejtették belőlem. Szerencsére a számával együtt a címét is megkaptam. Egyébként sokat járok a környékre, így ismerem a járást. Azon már meg sem lepődtem, hogy a háza akkora volt mint az enyém. Út közben vettem neki egy csokor rózsát, mert csak úgy mégsem állíthattam be hozzá. Benyomtam a csengőt és neki támaszkodtam a falnak.
- Szia baby, örülsz, hogy látsz?
- Mit keresel itt Matteo? - tuszkolt ki, mikor épp be akartam menni.
- Azt hittem ennél jobban örülsz majd nekem.
- Örülök is, de most van nálam valaki!
- Még csak most jöttünk össze, de te máris lecserélsz?
- Nem te dinnye, a barátnőm van itt aki finoman szólva sem bírja a képedet, szóval nem lenne okos ötlet, ha most beállítanál!
- De nekem most van rád szükségem, szóval leszel szíves beengedni! - kötöttem az ebet a karóhoz, akármennyire is zavarta őt a dolog, kénytelen volt beengedni.
- Ha Macarena fejbe vág valamivel, akkor jusson eszedbe, hogy én megmondtam! - mit sem törődve ezzel, levágtam magam a kanapéra.
- Lazíts már, a pasidat nem fogja bántani!
- Erre én azért nem vennék mérget!
- Hé Lodo, nem tudnád ezt nekem kölcsönadni? - libbent be egy középhosszú, barna hajú csaj. Gondolom ő lehet az a Macarena. Mikor meglátott engem, összeszűkűlt a szeme. - Mit keres itt ez a nyikhaj?
- Hé, a nyikhajnak van neve is! - háborodtam fel. Hihetetlen, hogy még a nevemet sem tudja, mégis kritizál.
- Tudom a nevedet Einstein, de nem érdekel! Mi a bánatot keresel itt?
- Épp a csajomhoz jöttem, mert valami fontosat kell megbeszélnem vele, szóval leszel szíves kettesben hagyni minket!
- Eszemben sincs! Mi épp egy csajos délutánt akartunk eltölteni, szóval az egyetlen aki itt útban van, az te vagy! - bökött meg az ujjával, mire mérgesen visszaültem a kanapéra.
- Közölném veletek, hogy egyikőtökkel sem voltak konkrét terveim, szóval egyikőtöknek sem kellene most itt lennie! - a Maca nevű csajjal összenéztünk, majd mérgesen karba tettük a kezünket. Lodo csak egy"ez van" fejet vágott, biztos tökéletesítette, mert egész hatásos volt. Erre Lodo Maca mellé lépett.
- Várj meg, mindjárt jövök! - elkapta a kezem és a szobájába rángatott. - Na mesélj, mi bántja a kicsi lelkedet?
- Egy lányról van szó.
- Tessék? Te a hátam mögött más lányokkal találkozgatsz?
- Félreérted. Az unokahúgomra gondoltam.
- Mi van vele?
- Megtudtam, hogy összejött a legjobb haverommal!
- És ez azért baj, mert?
- Ő még csak 18 éves és nem akarom, hogy egy Jorge féle nőcsábász barommal járjon! Én is ilyen vagyok, épp ezért nem akarom, hogy Martina-t csalódást érje!
- Figyelj Matteo, a saját bőrén kell megtapasztalnia a dolgokat. Ha nem érné őt csalódás, sosem venné észre, hogy az élet nem csupa boldogság, ahol mindent megkaphatunk. Épp ezért hagynod kell őket és ha az unokahúgodat csalódás éri, legközelebb majd jobban figyel arra, hogy milyen fiút választ magának. Érted amit mondok?
- Tökéletesen, pontosan ezért jöttem ide!
- Várj, csak azért jöttél ide, hogy tanácsot kérj tőlem?
- Persze, te lány vagy sokkal jobban értesz az ilyen dolgokhoz. De hála neked, már tudom mit kell tennem! - nyomtam egy puszit az arcomra és mint a villám kisuhantam a házból. Egyből hazasiettem, mert beszélnem kellett Jorge-val. Neki is tudnia kell, hogy is állnak most a dolgok. Felnyitottam a laptopomat és video hívást kezdeményeztem.
- Haver figyelj, tudom, hogy nem így akartad megtudni, de...- kezdett volna magyarázkodni, én viszont a szavába vágtam.
- Sikerült átgondolnom a dolgokat és döntöttem.
- Tényleg? Akkor ez most azt jelenti, hogy elfogadod, hogy együtt járunk?
- Nem, épp ellenkezőleg. Nem egyezem bele abba, hogy Martina-val járj! - vigyorogtam a kamerába. Na jó, Lodo nem egészen ezt mondta nekem, de a beszélgetésnek hála rájöttem, hogy től fiatal még ehhez az egész dologhoz. Tudom, hogy a vége úgyis sírás lesz. épp ezért eszem ágában sincs hagyni, hogy ezek ketten együtt maradjanak.
- Ugye most csak viccelsz velem?
- Úgy nézek én ki, mint aki viccel? Mondok én neked valamit: Ha nem kopsz le róla, akkor a barátságunknak lőttek!
